James Bond - JBDB

A kilencvenes évek közepén, a Bond-szériát 6 éves álmából ébresztették fel, és sok egyéb mellett, a zene terén is változtattak. Eric Serrát hívták segítségül, aki modern, elektronikus zenét írt az Aranyszemhez. A főcímdalt Tina Turner vitte sikerre, melynek szerzői a U2-s Bono és a The Edge.

Mindenekelőtt meg kell jegyeznem, hogy az elektronikus zene lehet nagyon jó és nagyon élvezhető. Például Vangelis 1982-es Blade Runnerjét ma is bátran feltehetjük, és élvezettel hallgathatjuk. Eric Serra munkája azonban monoton, unalmas, sótlan. Nemcsak, hogy a Bond-témát nem használja fel (talán egy szám kivételével, ami viszont a filmből kikerült), gyakran az az érzésünk, hogy - kis túlzással, persze - egyáltalán nem használ zenei témákat. Egyhangú basszus és dob egyvelege kerül elő újra és újra, amik valóban szolgálhatták volna egy szimfonikus-zenekarral megtámogatott filmzene alapját, így azonban csak félkész munka benyomását érezzük.

A szerelem-téma azért valamelyest kárpótol minket a (4., 12.), valamint a Severnaya Suit (6-os szám), amelyben végre valahára előkerül néhány valódi hangszer, de ezek a dallamok sem ragadják magukkal a hallgatót. A tizedik track pedig az egyetlen, melyben előkerül a klasszikus Monty Norman-féle dallam, de Serra - ezt is - jócskán eltorzítva adja vissza. Ez egyébként eredetileg a Szentpétervári üldözéshez készült, de szerencsénkre az alkotók időben kapcsoltak és lecserélték egy energikus orkesztrális szerzeményre, amely John Altman munkája.

És a közönségkedevenc, az abszolút legnevetségesebb szám, mely valaha is Bond filmhez készült is megtalálható itt, ami nem más, mint a lemez harmadik track-je, a Ladies First. Jó szórakozást hozzá!

Összegezve: A lassú romantikus dalokat leszámítva hallgathatatlan. Igazából csak a Tina Turner által fémjelzett dal menti meg az albumot attól, hogy a legrosszabb értékelést kapja.

Értékelés (7-es skálán): 2 (rossz)