TETŐTŐL TALPIG BEARANYOZVA
Bond filmbeli megjelenítője a jobb sorsra érdemes Sean Connery volt (nálunk a Váltságdíj filmjét játszották nemrégiben). Skót, akár Fleming, és olcsón megkapható sztár, - illetve sztár csak a Bond filmek után lett -, férfias, új arc, és egy sűrű szőrrel borított mellkas, amelyet a rendezők „sexy”-nek találtak, és minden lehető alkalommal kivillantottak. Connery valóban jó színész, és Bondból, a gátlástalan és fensőbséges figurából a lehetőségekhez képest emberi arcú hőst formált. Öltözködésé, használati tárgyait divatba hozták a filmek: kézelőgombtól férfikölniig minden férfiak számára gyártott cikkre rákerülhetett a 007 jelzés: néhány évig valóságos Bond-járvány söpört végig a nyugati piacon. A filmipart is elárasztották a 007-es filmeket utánzó kémfilmek, de legnagyobb közönségsikerük változatlanul a „szenzációs felvételekkel" dicsekvő Bond-meséknek volt: egyikben hosszú víz alatti verekedést láthattak a nézők a másikban talpig bearanyoznak egy meztelen hölgyet - így ölik meg -, a Goldfinger litván származású negatív hőse megpróbálta kirabolni a Fort Knoxot az Egyesült Államok aranybankját stb. Változatosak a színhelyek és még változatosabbak a halál módszerei: a Dr. No lapjain Bond barátnőjét vándorló ráksereggel szándékozik halálra maratni egy nyomorék kínai szörnyeteg, szerencse hogy Bond idejében belefullasztja egy halom szénbe. Kifogyhatatlan Fleming a technikai ötletekben: kinek jutna például eszébe, hogy egy sildes sapka ellenzőié is lehet fegyver, ha fémből van és borotvaéles! Allan Dulles azt állítja, hogy Fleming néhány ötletét kipróbálta, nem lehetne-e megvalósítani a gyakorlatban is. (Nem lehetett).

James Bond kalandjai egyébként teljesen valószínűtlenek és naívak, egyszerűen azért mert - ahogy szintén Dulles mondja James Bondról első küldetése után vastag aktát fektetnének föl konkurrensei, és második küldetéséből aligha térne vissza. Aztán a főkém – aki jó barátja volt Flemingnek és Jacqueline Kennedyvel versenyt falta a Bond-könyveket - így folytatja. „A modern titkos ügynök általában nem hord magával fegyvert, rejtett kamerát vagy a nadrág felhajtásába varrt titkos üzenetet, és nem engedheti meg magának, hogy csábos leányzók környékezzek meg egy bárban vagy lépjenek ki hotelszobája szekrényéből. A második világháború nagy hírszerzői valójában kerülték a feltűnést, óvatosan viselkedtek és megválogatták kapcsolataikat, s ezért nem is fenyegette őket rögtön a lebukás veszélye. A jó kémek ritkák, és túlságosan értékesek ahhoz, hogy ok nélkül veszélyeknek tegyük ki őket: túl sokáig tart és túl költséges a kiképzésük... " Dulles avatott tanú rá, hogy Bond kalandjai valóban irreálisak, nem beszélve arról, mennyire idealizálják a gátlástalan, a nőket és a nem angolszász népeket egyaránt lenéző angol-amerikai férfiút. A hidegháború éveiben azonban könnyen szemet hunytak - a Bond-mesék e fogyatékosságai fölött, hiszen „kárpótlásul" ott volt a szovjetellenesség, amely az első Bond-történetekből sugárzott...

És éppen ez okozott később gondot a szerzőnek: Fleming maga úgy nyilatkozott, hogy nem akart nagyon eltérni az egyre inkább hivatalossá váló enyhülési politikától. Igaz azt is mondta, hogy ő voltaképpen nem is kommunistaellenes. Ha a világháború alatt kezdte volna írni, Bond ellenfelei nácik lettek volna. De a világháború alatt nem irt, legfeljebb jelentéseket, mint az angol haditengerészet hírszerző szolgálatának munkatársa. Új Bond-ellenfeleket kellett tehát keresni, a nyugati olvasók és mozilátogatók - a politikai változásoktól függetlenül is - megunták a „gaz szovjet felforgatókról" szóló történeteket. Dr. No már kínai volt, s mikor a nyugati politika Irányvonalával ezt sem lehetett összeegyeztetni, az utolsó Bond-regényekben (Fleming 1964-ben halt meg) az ellenfél szerepét már valamilyen meghatározatlan nációjú, nemzetközi bűnszövetség tagjai töltik be. A most elkészült tizedik Bondfilmben - újabban Roger Moore játssza a szuperkém szerepét, s ettől legalább némi humor csillan fel a filmváltozatokban - zord Curd Jürgens magánbűnözőként készül néhány - atomtengeralattjárót lopni, hogy megzsarolja a világot. Az 1957-ben született hidegháborús hős a jelek szerint angyallá kényszerült válni - s ha így folytatja, a végen megveszi a magyar tévé is.


GYŐZ: PHILIP MARLOWE
Ian Fleming - aki kétségkívül írónak számít, mert benne van a Világirodalmi Lexikonban - mesterének Dashiel Hammettet, a Mókai Sólyom szerzőjét, és Raymond Chandlert, Marlowe magándetektív rokonszenves figurájának kitalálóját vallotta. Ez úgy látszik, hízelgett Chandlernek, mert mikor egy interjúban megkérdezték tőle, mi a véleménye Flemingről, itt-ott még dicsérte is - például a jó megfigyelőképességét. A mikrorealizmus valóban erénye a Bond-történeteknek - Fleming többnyire szakértőkkel ellenőrizteti a könyveit, nincs-e bennük hibásan használt amerikanizrmus, elavult revolvermárka vagy ilyesféle vétek az igazság ellen. De mikor Chandlert tovább kérdezték, kire fogadna, ha Bond és Marlowe kerülne szembe egymással, Chandler Marlowe pártjára állt: „Ő az okosabb kettőjük közül". „Még egy utolsó kérdés" - fejezte be a Chandler interjút az újságíró – „ki Raymond Chandler kedvenc krimiszerzője?

Azt hittem, Ian Fleming nevét fogja mondani. De.. - Én - felelte Chandler, és mosolygott."

Ez a válasz talán nem hangzik túl szerénynek - de jó ízlésre vall. És remélem, Chandlernek lesz igaza: a mindig szerencsés, mindig jól élő, mindig sikeres James Bond és a rendőrök által összevert, anyagi gondokkal küszködő, nőismerőseiben többnyire csatlakozó kisember-detektív, Philippe Marlowe párviadalából az utóbbi kerül ki győztesen.

(Sz. A., 1977)

Előző oldal (1/3) - Következő oldal (3/3)