- Némelyik szépség kétszáz évig él - ecsetelte Tee-Hee, majd egy közeli példányra mutatott. - Azt nézze meg! Egy vén alligátor. Megismerni a tömpe orráról.
Az igazat megvallva Bond nem lelkesedett azért, hogy behatóbb ismereteket szerezzen ezekről a lényekről. És még csak szépnek sem találta őket. Ebben a helyzetben pedig kimondottan nem élvezte a látványukat.
Tee-Hee kisétált a szigetre, és tovább etette a krokodilokat.
- Az öreg Albert - mutatott egy másik állatra. - Egymást falják fel, ha nem kapnak elég húst. Bond lelépett a hídról.
- Ügyes vagy, Albert - dicsérte az ügynök a hüllőt. Ez a variáció szimpatikusabb volt számára, mintha őt tekintenék ebédnek. Bár sejtette, hogy néhány perc múlva mit sem érhetnek dicsérő szavai, és Albert ugyanolyan jóízűen fog belőle csámcsogni, mint akármelyik társából.
- A kedvencük persze az emberhús - mondta Tee-Hee.
- Mindjárt gondoltam - lépett tőle távolabb 007, és közelebbről is szemügyre vette az egyik lakmározó alligátort.
- Tudja, hogyan lehet leszerelni egy krokodilt? - kérdezte Tee-Hee.
Bond feléje fordult.
A fekete már ismét a hídon állt, és megint teli szájjal nevetett. Jó oka volt rá, mert az alatta hátrafelé mozgó szerkezet segítségével egyre távolabb került az ügynöktől. Egyik embere a partról tekerve működtette az elmés csapdát.
007 magára maradt a szigeten, a híd már vagy hatméternyire eltávolodott tőle. Egyedül maradt ott, mégsem érezte magát magányosnak, ha a vízben hemzsegő krokodilokra nézett. Ez a társaság nem volt kimondottan ínyére.
- Talán majd maga megosztja velem ezt a tudományát - mondta Tee-Hee-nek.
- Bökjön egy töltőtollat a bakszemébe! Ott van a szeme mellett.
Bond reflexszerűen megtapogatta zsebeit, de két dologra hamar rájött: egy darab töltőtoll sincs nála, és legalább öttucatra szüksége lenne, ha minden krokodillal ilyen módszerrel szeretne elbánni. Emellett arra sem volt semmi garancia, hogy a hüllők sportszerűen viselkednének, és egyesével támadnának rá. Tee-Hee közben partot ért a híddal, és semmi jelét nem mutatta annak, hogy szándékában állna visszamenni Bondért. Emberei becsukták utána a kis kaput.
- Más mód nincs? - érdeklődött 007.
- De van - nézett vissza a fekete vigyorogva. - És az sokkal egyszerűbb. Dugja az egyik karját a szájába, és vegye ki a fogsorát!
Bond nem köszönte meg a jótanácsot.
Tee-Hee nem volt kíváncsi a továbbiakra, emberei kíséretében visszament a laborba. Nemes gesztus, hogy nem óhajtja végignézni egy ember haláltusáját, de az ügynököt ez most cseppet sem hatotta meg. Ettől még nem tartotta Kananga emberét kevésbé szadistának.
Tee-Hee harsány nevetése elhalt, amint az épületbe ért, Bond a tó felé fordult.
A krokodilok valamennyi húsdarabot megtaláltak, és felfaltak, de a tálcányi hús ennyi hüllőnek még előétel gyanánt is kevés volt. Éppen csak arra volt elég, hogy emlékeztesse őket a táplálkozás örömére. Először csak egy fej bukkant ki a zavaros, zöldes-barna színű vízből. A sziget felé, pontosabban az azon álló magányos férfi felé nézett. A következő fogás - Bond ezt olvasta ki a lassan pislogó, hatalmas szemekből. Próbálta szuggerálni, hogy nem, pajtás, tévedsz, én nem ízlenék neked, de a buta állatot ez a kísérletezés nem hatotta meg. Éhes vagyok, és nem számít, hogy nem fogsz ízleni - szuggerálta vissza a hüllő. Azután egyre több és több fej bukkant ki mellette a vízből, mintha csak azt mondanák: mi is, mi is!

Bond talált egy darab húst, ami a tálcáról esett le. Felvette a kőről, és a krokodilok közé hajította. Azok azonnal lecsaptak rá. Nyert tíz másodpercet. Gyorsan körülnézett, mit lehetne tenni. A remény hal meg utoljára - ismerte ezt a mondást, és kiutat keresett a biztos halált jelentő helyzetből. Felmérte a távolságot a sziget és a part közt. Sok - állapította meg. Ha a vízbe vetné magát, akármennyire is igyekezne partot érni, nem volna esélye a krokodilokkal szemben. Ruhája is gátolná a mozgásban. Három karcsapás után nem volna lába. Valamelyik hüllő falatozna belőle.
A part oldalsó részénél csónak pihent a víz színén, a tó fölé hajló fák ágai alatt. Evezőket ugyan nem látott, de a vadból készült lapát tartó villák ott meredeztek. Végre valami! - gondolta. Most kipróbálhatja a Q-tól kapott hipererősségű mágneses karórát. Felemelt karját úgy fordította, hogy az óralap a csónak felé nézzen, és eltekerte a számlapot. Mint egy vezényszóra, a lapát tartó villák feléje fordultak. A mágnes hatott, még ebből a távolságból is. 007 immáron sokadszor áldotta magában a Titkosszolgálat barkácsoló kedvű ezermesterét.
A csónak lassan elindult a sziget felé. Még egy métert sem tett meg azonban, és megtorpant. Kikötötték, és a kötél erősen tartotta a fogságban. Bond nem is reménykedhetett abban, hogy a mágnes olyan erős, hogy képes lesz olyannyira megrántani vele a csónakot, hogy a kötél kibomoljon, netán el is szakadjon. Ez a terv is ugrott tehát.
A csónak nem mozdul, úszni nem érdemes. Lehet azonban, hogy mégsem lesz más választása? Mit lehetne még tenni?
Az elsőként partot érő alligátor ekkor mászott ki a szigetecske túlsó oldalán a vízből. Nem sietett. Mintha tudta volna, hogy az ebéd úgysem fut el. Éppen csak szája szélét nem nyalta meg jóízűen, bár Bond nem tudta, hogy hüllőkörökben ez szokás-e, avagy sem. Talált még egy húsdarabot, és azt is odavetette. Közben már minden oldalról feléje tartottak a krokodilok. Éhesen nyitogatták szájukat, mintha direkt mutogatnák fogaikat, hogy ezzel is elkedvetlenítsék leendő áldozatukat.
Bond verejtékben úszott, de ez izgatta most a legkevésbé. Farkasszemet nézett a tucatnyi állattal, akik nagyon lassan mozogtak felé. Aztán az egyik végre elszánta magát, és nagyobb sebességre kapcsolt. Nyílván nem akart lemaradni, ő szerette volna megkezdeni a lakmározást.
007 hátrébb lépett, de már a sziget szélén állt. Nem volt tovább szilárd talaj. A part körülbelül tíz méterre volt, a vízben már csaknem összefüggő felszínt alkottak a feltorlódott krokodiltestek.
Ez az!

Az ügynök nem gondolkodott azon, milyen stabilak ezek a testek, hogy mennyire csúszhat a cipője, félre lép-e óvatlanul, vagy elkapja-e valamelyik hüllő, mielőtt partot érne. Ösztönösen cselekedett. Nem volt más választása.
Neki sem kellett futnia, hogy ugorjon. Fürgén kapkodva lábait végigfutott a krokodilhátakon, és szerencséje volt. Nem szédült le róluk, nem csúszott meg a cipője, nem lépett melléjük, és a krokodilok is hiába kaptak nyitott szájjal, csattanó állkapoccsal lába után, három másodperc alatt partot ért. Nem is gondolkodott a veszélyen, ami az imént leselkedett rá, nem fújta ki magát, nem sóhajtozott. Még az izzadságot sem törölte le homlokáról.
Először a szigeten összesereglett hüllőkre, majd a laborba vezető hátsó ajtóra nézett. Odarohant a nyers húst tartalmazó fémhordóhoz, és sebesen hajigálni kezdte az eledelt a vízbe.
A krokodilok boldogan hagyták ott a szigetet. A húsdarabok felé indultak, és egyre közelebb értek a parthoz.
Bond megpakolta a tálcát, majd kinyitotta a kis fakaput. A húst úgy szórta el, hogy a krokodilok az ételt követve egyenesen a laboratóriumba menjenek. Nem csalódott Tee-Hee kedvencében: az első ragadozó, akit Kananga embere Albertnek nevezett, már úton is volt a faépület felé. Közben oldalra nézett, mintha csak barátságosan kacsintani akarna az ügynökre, majd folytatta útját.
- Ügyes vagy, Albert - dicsérte Bond gondolatban ismét a hüllőt.
007 miután meggyőződött róla, hogy az alligátorok már nem foglalkoznak vele, és biztosan becammognak a laborba, a faépület oldalához futott. Amire szüksége volt, hamar meg is találta. Csak elég gyúlékony legyen, ez volt a fontos. A fal mellett felhalmozott, kiselejtezett holmik között talált egy benzines kannát. Megrázta, lötyögött is valami folyadék az alján. Letekerte a tetejét, és beleszagolt. Az volt, amire számított.
Gyorsan a falra locsolt belőle valamennyit, majd egy rongydarabot is átitatott a benzinnel. A kannát a lomok közé hajította, és meggyújtotta a rongyot. Azt is a kanna után dobta, a tűz azonnal a magasba szökkent. A lángok felkúsztak a faépület oldalán, és eszeveszett tempóban terjedtek tovább.
Néhány másodperccel később duplán tőrt ki a fejetlenség odabent. A laborban dolgozók először halálra rémültek a besétáló krokodilok látványától, majd felfedezték, hogy lángba borult az épület.
007 nem az autót választotta, hiszen nem lehetett biztos benne, hogy a kulcsot is benne találja. A farm végében nyílt víz csillogott, a mólónál üres motorcsónak várakozott. Ez látszott a leggyorsabb menekülési eszköznek.
A laborból a füsttől köhögve kirohanó Tee-Hee csak azt látta, amint Bond beugrik a motorcsónakba, annak motorja felzúg, és néhány másodperccel később az angol eltűnik a szemei elől.

Előző oldal (1/2)

Both Gábor

© James Bond . Minden jog fenntartva.

Közreadva: 2006-06-06 (3323 olvasás)